Hipermarket kajasorán emberi fogyasztásra alkalmas terméket találni roppant nehézkes, mondja a költő. Ha fejben ár/teljesítményt is számolunk, akkor általában még röhögőgörcsöt is kapunk. Üdítő kivétel – bevalljuk, függők vagyunk – a fóti Corában a szívünknek egyébként is kedves Arbat vállalkozása, az orosz tálcás, ahol még nem ettünk rosszat! Klasszik választék pelmenyiből, pirogból, a levesek igen jók, borscs és szoljanka a kedvenc, a kárpátaljai töltött káposzta (sok kicsi egység) kötelező, illetve a hajdinát is nehéz kihagyni. Az urali gombasalátát különösen ajánlom vegáknak. A hétvégi bevásárlás többször csak azért jutott a Corába, hogy legyen alkalmunk pár adagot elhozni a tutiból – az egység mellett azért egy Arbat bolt is helyet kapott természetesen, szóval kvaszból is lehet tankolni.

Arbat Pelmenaja
Fót, Fehérkő út 1. (jobbra a kajáldáknál)
Nyitva: H-Szo 9:00-21:00, V 9:00-20:00
Telefon: 06-27-539-730

Maurizio-ék 2 hete nyitottak a Hajós utcában egy pindurka kis Sandwich Bistrot (automatikus tárgyeset), ahol van 5-6 jóféle olasz bor, és minden amit az olasz hidegfúziós műfajból szeretünk: pecorino, prosutto, szalámi, gomba, friss parmezán, articsóka, hozzá pirítós és két fülig érő mosoly a wannabe vendéglátós olasz IBM-sektől.

Nagyon kedves hely, 2 ember fér az üzletbe, ami akkora, mint a fürdőszobánk, de a kinti asztaloknál, 10-12 ember is elfalatozgathat.

Ha vörös, akkor igyátok a Montepulciano-t, pazar. Nagyon sajnálom, hogy nem a közelben melózom, mert 1000 Ft az ebéd menü, amit feltehetően 5-ből 5x vennék igénybe minden héten.

És a legszebb, hogy ott a remény, kedves munkavállaló-katona testvéreim, hogy lehet a hobbink, a vágyálmunk a melónk, amiből megélünk.

La Cantina dell’Opera
Quality Sandwich Bistrot
Hajós utca 24.

Amikor sörbe teszik, michelada-nak hívják. Ekkor először a pohár szélét végigkenik lime-al, majd pedig sóba mártják – így a só végig ül annak a peremén. Majd jeget tesznek a pohárba, és lime levet öntenek az aljára. A sört erre lehet rátölteni. Így aztan előszőr a só kristályok érik az ember nyelvét, majd a lime létől savanyúbbá vált sör, annak buborékai ezeket az ízeket mind felerősítik.

Ennek egy másik változata a cubana, amikor csípős, általaban Tabasco szósz is van a pohár alján. Ilyenkor esetleg a pohár szélét nem sóba, hanem őrölt chili-be mártják. De olyat is láttunk, ahol már eleve a pohárba is bekanalaznak némi őrölt chili-t, és arra öntik a sort.

Mikor michelada-t rendel az ember, megkérdezik, hogy milyen fajta sörrel kéri – lehet világos, barna, vagy bármilyen.

A klasszikus étel a kukorica lisztből készült tészta csomagolt darált hús, aminek több változata van – taco, enchilada, stb.

A taco itt mindig puha tésztából készül, szemben az amerikai kemény tésztás változattal. Utcai árusnál nagyon jó, beszélgetős leülős vagy talponállós helyeken az ember csak közli hány taco-t kér, ill. rámutat, hogy melyik fajta hússal vagy más töltelékkel – ezeket megkapja egy tányéron egymás mellé sorakoztatva, majd rakhat rá még mindenféle különböző csípősségű szószokat, vagy még jalapeno-t harapdálhat hozzá egészben vagy darabolva.

A közhiedelemmel ellentétben nem minden chili fajta nagyon csípős, de azért vannak rendesen csípős változatok. Burrito-t pedig sehol sem láttunk egyáltalán.

Egy másik jó utcán vásárolható étel a Torta, ami szendvicset jelent. Ez egy hosszúkás péksüteménnyel indul, aminek kiszedik a belét, és ott helyben sütnek hozzá valamilyen húst, esetleg sajtot vagy a kettőt együtt, talán meg tojást is. Tesznek még hozzá avocado-t, némi csípős szószt, és úgy tálalják.

A Tamale egy kukorica dara jellegű borításba töltött hús, sajt vagy másféle töltelék, amit valamilyen levélbe csomagolnak. A levelet nem esszük meg, csak ami benne van.

Persze nem lehet kihagyni a Molé szószt sem, ami egy erősen fűszerezett, általában csípős, csokoládé alapú szósz. Ezt barmilyen enchilada-hoz vagy csak simán húshoz adják, és igen kiadós lakomát eredményez. Van belőle hígabb és sűrűbb változat is.

Molé-t lehet venni a piacon is, előre elkészítve – a néni mintha egy nagy vödör sűrű sárból mérne ki egy jókora adaggal – de persze előtte ad belőle kóstolót, mazsolával vagy mandulával, ahol rájövünk, hogy milyen finom dologról is van szó. A piacon mérnek mindenfajta csípős dolgokat is, zöldet és pirosat, szárítottat és frisset egyaránt. Ebből úgy mennyiséggel kell vásárolni, különben a bácsi megértéssel ám látható lesajnálással néz ránk.

Édesség fronton nem különösebben erősek, habár igen jó Flan-t csinálnak sok helyen.

Ami rövideket illeti, tequila-t és mezcal-t isznak. Mindkettő agave-ból készül, és az utóbbi az ütősebb, és rengeteg fajta van belőle, mint pl. fűszeres, csirkés vagy kukacos ízesítésű. Magával kukaccal nem láttam inni, habár meséltek róla.

Ahogy említettem, mindenhez tesznek lime-ot és sót, így pl. simán csorgatnak lime-ot a tequila-s pohárba is, vagy csak megsózzák a lime-ot, es azt csorgatják a szájukba a tequila leküldése után. Ám nyílván, a nálunk ismert só-tequila-citrom szertartást ott senki sem ismeri, legfeljebb meg mosolyogja.

Ami Mexikó Városban a konkrét helyeket, negyedeket illeti:

La Condesa egy nagyon kellemes negyed, két szintes Art Deco épületekkel, amelyek nagyrésze az 1920-as években épült. Nagyon kellemes hely a La Capital, nagyon nagyon jó konyhával és nagyon jó koktélokkal, mint pl. Mango Margarita csípős chamoy szósszal a tetején.

Egy másik érdekes része a városnak a La Roma, szinten nagyon kedves és markáns építészettel. Itt egy jó hely pl. a La National, ahol pl. nagyon finom helyi készítésű Primus söröket mérnek. Itt volt az egyetlen hely, ahol a pincér nem javasolta ezeknek michelada formában való fogyasztását, mondván az elveszi a sör értékes aromáját – és tényleg.

Mind La Roma-ban és La Condesa-ban, de pl. Zona Rosa-ban is található a La Botica Mezcalera egy-egy üzlete / kocsmája, ahol több tíz féle mezcal-ból válogathatunk, amelyek mind orvosi üvegcsék formájában sorakoznak a polcokon. Szerencsére lehet tőlük teljes üveggel is venni, hazahozás céljából.

A történelmi városközpontban, a Centro-ban pl. a Cafe de Taguba egy nagyon kedves étterem, kiváló édesség választékkal, míg a La Opera európai operaházakat idéző beltere érdekes színfoltja a városnak.

Nos, nyilván elfogult, aki ritkán moccan ki. De a Doblo nagyon jó volt. Szerda esti lézengés, kevés vendég, egy mackós főnök, nyers tégla falak, falon borok, tiszta, egyszerű kép, őszinte hely. Nem mutat többet, mint ami.

Dávidék ezt mondják magukról: “Sem a sommelier tudásával, sem a borász gyakorlatával nem vetekszünk. Iszunk és mondjuk.”
Konyha nincs, de van sajttál, ecetes fokhagyma, savanyú. Ha akarod sajtkrém és mellé történetek, mese a borokról, de csak, ha érdekel, itt semmi nem kötelező.

A borozás sem úgy van, hogy itallap, árak, mértékegységek, fogyasztás, számla: “ezt kóstoljátok meg, ezt most kaptuk, és bajnok. Először vagytok itt, erre a pohárra a vendégeim vagytok.”

Mintha egy barátjához ugrana be az ember egy-két üveg borra. Dávid ipodja kirakva rajta a hangfal, odamész, belelapozol, berakód és szól ami tetszik.

A Molnár Syrah tényleg ütött Villányból, nem volt az estében tévedés. Elmentünk, de nem volt jobb sehol, így visszamentünk. Hivatalosan éjfélig voltak nyitva, de 2-kor még nem szólt Dávid senkinek, hogy menni kéne.

Menjetek, mert borozni jó!

Doblo – Dob utca. 20. VII. ker.

Kell hozzá:
- 1 ponty (1 kg)
- 2 vöröshagyma
- 4 gerezd fokhagyma
- olivaolaj
- zsálya
- oregano
- tárkony
- citrombors
- só
- 1 citrom
- 1 alma
- 2 paradicsom

Mi salátával tálaltuk, de passzol mellé a petrezselymes burgonya is.
Azt, hogy hogyan kell elkészíteni, eldaloltam a filmben.
Sírni fogtok, annyira finom. Komolyan. Új fejezetet nyitott nálunk a ponty-univerzumban. Jó 45 helyett lépett nálam is előre a ponty a kedvenc ételek listáján megközelítve az oldalast és a bográcsos lecsót.

Az egész művelet nem több 45 percnél, javasolok mindenkinek egy próbát!

Απολαύστε το γεύμα σας!

Részletekről és a licit céljáról itt lehet részletesen olvasni, de a lényeg: izgalmas süteménykreációkra licitálva és szerencsés esetben azt megnyerve gazdagabbak lehetünk egy csak nekünk készített édességgel, a “fizetségünk” pedig két magyarországi koraszülöttosztályt gazdagít majd.

Kedvcsinálónak a részvételhez még itt van három link, érzelgőseknek a tavalyi támogatott Lea Otthon köszönőlevele, kevésbé érzelgőseknek egy rövidebb poszt kakaóscsiga felajánlásának megszerzéséről meg az elmaradhatatlan facebookos rajongói oldal.

Már régóta szerettem volna kipróbálni a home-made feijoadát, a brazilok nemzeti ételét, csak éppen bevállalós vendégből volt hiány. Aztán egyszercsak összegyűltünk jó sokan, brazil vendégmunkással kiegészülve és nekiestünk…

A feijoadáról azt illik tudni, hogy a capoeirához hasonlóan ez is a rabszolgák találmánya. Fel akarták használni a finnyás uraságok által kikukázott alapanyagokat (leginkább a malac különböző testrészeit, mint a fej, fül, köröm, orr, eddig nem sokban különbözik a kocsonyától), ezért aztán feketebabbal összefőzték és kész is lett a komoly tuning. A feijoada az idők folyamán annyiban fejlődött, hogy ma már a kolbász és a marhahús hozzáadása sem számít szentségtörésnek.

Malacságok, pálinka nélkül

Barátnőm kellő bátorságot szedett össze és beszerezte a hozzávalókat, mi több, még konyháját is beáldozta a nemzetek közti barátság oltárán. A hentesnek szeme sem rebbent a malacfül, -orr és köröm hallatán, a pacalnál már nagyokat nézett, a marhánál a fejét fogta, de azért sok sikert kívánt. Még jó, hogy a nyelvet elfelejtettük.

A sikeres beszerzés után a főzés már nehezebben indult… aki próbált már malacorrot mosni, az tudja, miről beszélek. Mi a bátorságot pálinkából merítettük, két pohár után daraboltam a húst, az ötödik környékén már főzni is kezdtem. A közben érkező vendégeket a malacságok mutogatásával próbáltuk meg eltántorítani eredeti szándékuktól, de hajthatatlanok voltak.. Brazil vendégmunkásunknak viszont csak annyi hasznát vettük, hogy legalább volt egzotikus ember a környéken, de a feijoadáról csak annyit tudtunk meg tőle, hogy répa, na az nem kell bele, meg hogy a cachaca és a pálinka valahol rokonok, legközelebb majd a hazai szortimentet teszteljük caipirinhára… Nála kevesebb haszna csak a vegának volt (őt csak azért hívtuk, mert amúgy kimondottan vicces lány), de ő a disznóorr láttán kifalcolt a konyhából, végül gombás spagettit evett.

A feijoada kötelező kellékei: malacságok és pálinka

A cucc összeállítása viszonylag egyszerű: dobd bele a húsokat (és az ahhoz közelálló darabokat) egy lábosba, kevés olajon kapasd oda, majd önts fel húslevessel és főzd saccperkábé két óráig. Fűszernek só, bors és babárlevél. (Én nem túl autentikusan sörrel öntöttem fel, mert éppen az volt a kezemben, de jó döntésnek bizonyult. Közben persze tovább lehet pálinkázgatni.) Ha a malacságok és a marhaságok megpuhultak, dobd hozzá a puhára előfőzött (vagy konzerv) feketebabot, levével együtt, rotyogtasd egy kicsit, fűszerezd, ha kell, a végén pedig nagylelkűen adományozz neki friss zöld koriandert. Közben főzz egy jó adag rizst, mert az jól megy hozzá, de ha ehhez már nincs lelkierőd, a fehér kenyér is jó szolgálatot tesz.

A végeredmény azonban fenomenális, sokak számára váratlan siker lett… még a házigazda is bevallotta, hogy egészen a legutolsó pillanatig nem gondolta, hogy ebből ehető kaja lesz, ezért sutyiban kiolvasztott egy adag tárkonyos szarvaslevest. A húsok szerencsére felismerhetetlenre főttek, olvadósan puhára, amely kiválóan passzolt a feketebabhoz és a rizshez, a habanero fakultatív fogyasztása további távlatokat nyitott meg…

Sajna a menet közben elfogyasztott pálinkamennyiség már kissé tompította éberségünket, ezért a végterméket nem tudtuk megörökíteni, de a kész termék megtekinthető például itt: http://culinaria.terra.com.br/galerias/0,,OI9715-EI36,00.html

Amúgy az igazán autentikus feijoda-receptek csak portugálul elérhetők, az angol nyelvű mutációk már valahogy színhúsnak fordítják a nyesedéket, egy magyar nyelvű oldalon pedig egyszerűen feketababos levesnek degradálják ezt az igen kiadós főételt, ami után a brazilok hosszas sziesztába kezdenek, jobb esetben nem az asztalnál… Kipróbálásra mindenképpen ajánlott!

“Csekkoltam. A vállalkozás combo valóban kísérteties. Levest elhozni nem lehet mert nincs semmi edénye. Jó. Ördög csirke. Ez egy kis fél grill csirke volt, gyakorlatilag valami kottányi fűszerrel, de azt se lehetett érezni. Lehet elnyomta mikor letörtél egy darabot és körüllengett valami büdös. Szimatolni se nagyon kellett tényleg büdös volt. Gondolom megsütötte a romlott csirkét vagy régen megsütöttet melegített. Ajaj. Vargányás rizottó. Igen fasza, ahogy a nagykönyvben. Tejszínes pulykamell pappardelle tésztával. Igen gyenge. A tésztafőzés tudományát pedig egész egyszerűen nem sikerült elsajátítani. A szószban van némi fifika, de ettől nem jobb. Olyan mintha valami profi előkészítette volna és ott helyben egy autómosó fiú meg összegányolta volna a készételt. Kár. Sült zöldségek. Szintén ahogy a nagykönyvben. Érthetetlen. Sütik. Na az fenomenális, nem tudom honnan hozzák de első osztályú.” (hinta)

Ruscello
Nagytarcsa, Munkácsy u 1.
Telefon: 06-20-522-7017
Nyitva: 7:30-22:00

(via BibliOdyssey)

Ezért (is) jöttünk

Nem írtam majdnem két éve. Power to you meg minden, de azért kell nekem is a power így visszatértem. Vissza egy 2 méteres harcsa meg egy 14 éves korom óta tervezett túra történetével.

14 évesen valamelyik horgászújságban olvastam a Rio Ebro-ról és a folyó hatalmas harcsáiról. Azóta volt álmom, hogy eljussak ide és fogjak egy szép harcsát. A feleségem konkrétan azon a kérdésen hasalt el a leánybúcsúján, hogy mikor megkérdezték, mi a férjed régi álma, akkor az egy éjszaka 3 nővel helyett a fogjon egy harcsát a Rio Ebro-n lett volna a helyes válasz.

2009-ben eljutottam. Egy 5×1 méteres sziklapadon laktam Zsocikával 5 napig. Kaját, étkészletet, sátrat nem sikerült vinnünk. Nem volt semmink, térerőnk, wifink és asszisztensünk sem. Csak a víz, a sziklák, a szürke gémek, a csillagok, na meg a halak.

Aki nem volt még itt, az úgysem hiszi el. Ilyen halgazdagság Magyarországon elképzelhetetlen. Nálunk egy ilyen tavat (mert nem a folyón, a felduzzasztott tavon voltunk) 3 év alatt villanyozna, hálózna, sorhorgozna le a derék magyar, 5 év múlva már bodorkán kívül nem lakna benne senki. Láttunk 10-12 kilós pontyokból 40-50-es bandákat minden nap, fényes nappal kifogott 10 kilós süllőket, és persze harcsákat. A megérkezésem napján Zsocika már fogott egy 2-es süllőt, amit a túra további napjain már csaliként használtunk volna, de miután nem volt kajánk, gyors filézés, kempingfőző, kislábos, só, bors, olivaolaj, 4-4 perc oldalanként és falatozás. Ott a sziklán, de egy fenszi étteremben sem lett volna ennél jobb kaja. Hozzá valami nem túl jó spanyol rozé, de csúszott így is.
Így éltünk, a süllők vagy a lábasban, vagy a horgon végezték, én egy 2,5 kg-os süllővel fogtam a 20 kilós harcsámat, Zsocika pedig egy 2 kilós bodorkával (szakértők figyelem, két kilós bodorka!) fogta a 2 méteres 60 kilós harcsát. Tökéletes volt az az éjszaka: szél semmi, ág nem himbál, fecske nem száll, béres nem arat, kapás – viszi a bólyát, a Zsoltit, engem, a csónakot, 30 perc erős tempójú csónakázás a tavon feszített víztükörrel és harcsamotorral, majd a beemelés és a zokogás.

Horgászol? Ne gondolkozz, menj oda, éld át, fogjál nagyot és engedd vissza!
Nem horgászol? Akkor is menj el és egyél minden este friss süllőt vagy fekete sügeret és igyál spanyol rozét mellé.

az én drágaságom

Én itt voltam, germán tábor, korrektek de nem olcsók. Érdemes rájuk hallgatni mindenben. Nézzetek be a fotó galériába, mi is ott vagyunk.

No szóval a tavaszi tekercset szkippeltük, de a hűtőben várakozó sülttök és sültcékla összekacsintott…

A korábban megsütött tököt felvágtam, és a földimogyoróolajon párolt csemegehagymához dobtam, majd sóztam és jól összepirítottam. Közben a sült bébicéklát hosszú csíkokra vágtam. Ezekkel a hozzávalókkal töltöttem meg a rizspapírt (persze előtte melegvízbe áztattam). Kicsit bénáztam és a végeket amolyan töltöttkáposztásan beletufkodtam (van ilyen szó?).
A tetejüket “kiglancoltam” méz-balzsamecetemulzió-durvabors keverékével és bedobtam az előmelegített sütőbe, ahol rövid ideig (kb. 7,5 perc) alul-fölül sütöttem, majd a végén légkeverő-grillezős finissel záródott a kaland.

Nagyon finom lett, de úgy érzem bőven vannak még benne lehetőségek. Például egy kis csípős bármi, vagy a fokhagyma izgató összetevője lehet. Mivel jelenleg nincs szagelszívóm, az olajban való kisütés eretnek módon elmaradt, de majd legközelebb…

Megnéztem a nyáron nyílt Tokyo-i Gerbeaud cukrászdát az elmúlt két hétben kétszer is.

Alapvetően korrekt, hozza a magyar cukrászda élményt, mű-márvány asztaloknál lehet leülni szépen. A hely számunkra meglepő módon kifejezetten monarchiás identitással bír – ami itt viszont jól ismert. A sütemények kicsit kisebbek mint nálunk, cserébe nagy üvegfalon keresztül lehet megnézni, hogy készítik őket a helyi szakácsok.

Az Eszterházy tortájuk az én ízlésemnek túl vajas, az Ischler viszont kifejezetten jó, ahogy a csoki torta is. A Gerbeaud sütijük kiváló – no de ezt azért el is várja az ember. A Somlói érdekes kehelyben jön, és annyi rummal, hogy korrektül beáll tőle a helyi vendég. Emellett van beigli, pozsinyi kifli és csoki is.

A hely maga nem túl nagy, de aranyos, egy minimál-elit francia csokoládézó mellett az Aoyama Dori-n (246-os út), Omote Sando es Shibuya között, a UN University mellett. A kiszolgálás kedves, az elhozott süti dobozába ragasztanak kis jég-akkut is, hogy ne olvadjon meg a portéka.

Egy süti ¥600, ami kb. 1200 Ft – nekünk drága, itt elmegy. Forgalom ezerrel, sorba kell állni a rendelésnél, pénztárnál.

Képek, elérhetőség itt: http://www.gerbeaud.jp/

Mondja a huszonéves fickó, ami nem csak azért szürreális, mert diszkózene szól hangosan a kocsijában, hanem azért is, mert olyan angyalarcúnak tűnik.

Napközben, ha összefutunk, többnyire egy villástargoncán ül, és fütyül, az irodánkkal közös udvaron erre most megszólít.

“- És?
- Az egyiket eladom.”

Ott van a hideg raktárban kiterítve, akkurátusan konyhakészre varázsolva. Csak itthon veszem észre a szőröket. Próbálom tisztogatni, tudom fagyasztás előtt megmosni nem szabad – nem tudom miért, de betartom, – aztán kinthagyom a nyakát és a két bordát, a gerinc, a combok mélyhűtőbe. Persze elfelejtem, csak szombat reggel találkozunk, miután a csajom újra bemutat bennünket egymásnak.

Átlapozom Váncsát, az Ínyesmestert meg Dobos C. Józsefet is. Nagyon egy hullámhosszon vannak, pedig több mint száz év van köztük, és ami szerintük kéne, abból szinte csak az őz van meg. Esik, lábam ki nem teszem, az lesz benne, ami van. Most nagyom megmosom a húsokat, lehártyázom. Belepakolom egy római tálba. Egy egész zellert csíkokra vágok, hagymát, fokhagymát, paradicsomot, paprikát, két chilit vágok apróra és az egészet beleszórom. Plusz szegfűbors, boróka. Nyakonöntöm juhfarkkal. A sütő alig kétszáz fokon, csak négy óra múlva lesz puha. A levet leöntöm, belepakolom a szétfőtt cuccokat is. Csomót kell babrálni, hogy kiválogassam a szegfűborsot meg a borókát. Nincs áfonya, két nagy kanál lekvár megy tehát. Átzavarom rajta a botmixert, egész sűrű lett. Zeller megy még meg lekvár, kíváncsian kóstolom, és jó. Semmi truváj, köret csak krumpli.