Báránykaraj rozmaringgal
Ficere pattintott egy kilós csontos báránykarajt a hentestől, ezt meghempergettem egy három evőkanál mustárból, egy maradék fél zacskó steakpácból, egy fél köteg apróra vágott friss rozmaringból és olajból készült pácban, majd beraktam gondolkodni a hűtőbe. Sietősek mostanában a hétvégék, egy napja volt erre, így másnap karikára szeltem mellé pár szem krumplit, és a krumplit is meghempergettem picit a pácban. A sűtőbe alufólia alatt raktam, és amikor célegyenesbe ért, levettem kabátkáját, és megforgattam az olajos szmötyiben krumplit, és visszament még egy picit pirulni.












március 9th, 2007 at 12:48 du.
[...] You Are What You Cook « Hétvége = főzés I. Blogolni érdemes… March 9th, 2007 …illetve konkrétan kommentelni, hiszen a szellemi előnyök mellettanyagi javakra is szert lehet tenni. Széleskörű, minden szempontra kiterjedő mérleget jövő év elején készülök vonni, hiszen, mint minden blogolvasó tudja, a blogoknak születésnapja van (még a végén ki fog derülni, hogy lelkük is van), bár az már eddig is világossá vált számomra, hogy blogolni érdemes mentálhigiénés, módszertani, rendszerelméleti és közösségformálási szempontból. Minderről bővebben tehát első születésnapunkon. Jelen pillanatban azonban az anyagi javakban mérhető előnyökről van szó. És ez itt nem a reklám helye, hanem a nyereményé! Tegnap hozta a postás a korábban soobroosa kollégával lelevelezett módon a Szindbádék-pólót. [...]