Szindbádék

Finger food… mennyire előkelően hangzik, így angolosan, mert magyar nevet nem találni neki. Nem is olyan régen egy ismerősöm fordított a témában könyvet, és megkért néhányunkat, ötleteljünk, hátha találunk magyar megfelelőt az “ujjkajára”. A mancsitolástól az ötujjas falatokig terjedtek az opciók, de végül mindet elvetettük, és maradt a könyvben is a vendégváró falatok. Pedig a finger food lényegét ez nem takarja… (És akkor még nem említettem a finger buffet magyarosítására tett kísérleteinket).
A finger food voltaképpen minden olyan étel, amit evőeszköz használata nélkül meg lehet enni, és ez az egyszeri szendvicstől a fish&chips-en át a lazacba tekert kaviárig és a szarvasgombás libamáj-pástétomig bármit takarhat. És nem feltétlenül otthoni vendégváró, sokkal inkább a mostani fogadások trendje, amelyre a tálalószerek gyártói is rárepültek. Léteznek már miniatűr tányérok, spéci poharak és hajlított kanalak a finomságok ízléses tálalására, természetesen nem otthoni használatra.
Illik megjegyezni azt is, hogy minden finger food őse a szendvics volt, amit egy angol bárónak állított össze szakácsa, nehogy meg kelljen szakítania kártyapartiját (megjegyzem, a világ legjobb szendvicseit szerintem még mindig Albionban kapni). Őt követte a hamburger, a hot-dog, a popcorn és határesetként a pizza. A mostani finger food hullám pedig a spanyolok tapasain, illetve a francia séfek által kreáltvegyes ízelítőkön alapszik, és rendesen próbára teszi a szakácsokat, mert hát egy-egy rendezvényre minimum 10-féle falatkát kell kitalálni, és tök ciki az ismétlődés.
Én mindenesetre a mostani gasztroblog-versenyre egy régi versenyzőt, a szendvicset állítottam a startvonalhoz, némileg kifacsarva. Egyúttal próbálom enyhíteni lelkiismeret-furdalásomat, a múltkori titkos töltelékekből ugyanis kimaradtam, de most ezt is bepótolom.

Szendvics-csiga
A tészta: Fél kiló liszt, fél élesztő egy deci tejben elkererve, kávéskanálnyi só, teáskanálnyi cukor, evőkanálnyi olívaolaj és másfél deci víz adja az alapot, vagyis a kenyértésztát. A felkészültebb versenyzők ezeket kenyérsütő-gépbe dobálják, a sportosabbaknak marad a dagasztás bicepsz-formáló fitenszprogramja. A tésztát összeállítása után keleszteni hagyjuk, majd fogunk egy kilisztezett gyúródeszkát és sodrófával szép egyenletesre nyújtjuk, nagyjából fél centi vastagra.
A töltelék: voltaképpen lehet bármi, amit normál esetben egy szendvicsre pakolnátok, de feltétlenül kezdjétek a vajazással (olvasztott vajat könnyebb eloszlatni) . Az én kedvencem a füstölt sajt lereszelve, olívabogyóval és szárított paradicsommal vegyítve, de lehet használni kapros-juhtúrós, baconos, sonkás vagy tonhalas verziót, az édesszájúaknak pedig az édes túrókrémet vagy a nutellát ajánlom felkenésre.
A tekerés: az így kapott hatalmas felületet alulról kezdve óvatosan gurigassátok fel, hogy a végére egy szép tekercset kapjatok. Jól nyomogassátok le a szélét, majd egy éles és nagy késsel vágjatok belőle egy centis szeleteket, amiket rendezzetek el egy kivajazott tepsiben (egymástól nagy távolságra, mert rendesen megdagadnak), kenjétek meg tojással a tetejüket, és toljátok 180 fokra előmelegített sütőbe 15 percre.
A kreatívabb szakácsok pedig nyugodtan tegyenek a kenyértésztába fűszereket, nálam a provence-i mix aratott hatalmas sikert.

Posted by hagi on szombat, március 31st, 2007 at 10:43 de. and is filed under Főzés, Mindenféle. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.