Szindbádék

2005 DECEMBER 25. HALAS DUGVÁNY EN BUZGALOM


Donatella

Ritka a női séf, a Michelin-csillagos meg még inkább. Arra még aztán végképp nem volt példa, hogy egy “sztárszakácsnő” Budapesten éttermet nyisson, így nem csekély izgalommal vártam a Donatella’s Kitchen debütálásását. A Király utcában tett első két látogatatásom során bebizonyosodott, hogy Donatella Zampoli már rövid távon is beteljesíti azt, amire predesztináltatott és a nevével fémjelzett étterem Budapest egyik kedvence helyévé válhat.

A hatalmas étterem belső design-ja a hatvanas évek Olaszországát juttatta eszembe (mint kiderült, pont ez volt a cél), és a nyitás estéjén áldottam az eszem a korai asztalfoglalásért, enélkül ugyanis nem jutottunk volna be. Pincérünk roppant talpraesett, és máris fejből vágja az ét- és itallapot. Az ételek között tradicionális olasz fogásokat találunk, helyenként új köntösben (pl. mozarrella+sajt bundázva) vagy éppen fúzionálva (szűzérmék yorkshire pudinggal), számos meglepetéssel, mint például a nutellás pizzadesszert. Persze, van pizza és tészta, ez utóbbi kérhető elő vagy főételnek. A borok a hazai és az olasz kínálat “bestof”-jai, és mindez teljesen megfizethető, majdnem baráti áron.

Szűzérmék A rendelések érkezésééig olasz szokás szerint előelőételt hoznak, firssen sült pizzakenyeret, mennyei olívaolajjal, ha életem hátralévő részében csak ezt ehetném, akkor is boldogan halnék meg. A séf ajánlataként szereplő három levesből kettő – a rusztikus burgonyaleves árpagyönggyel és friss gombával, valamint a minestrone – kiváló, az erőleves csak nagyon jó. A szarvasgombás hagymakrém-leves kalapban (vagyis rásütött leveles tésztával) nagy hibája, hogy a benne úszkáló szarvasgomba-darabok ellenére nincs meg az az átható aromája, amelyre a gomba puszta említésétől beinduló pavlovi reflexek emlékeztetnek. (Mint később Donatellától megtudom, ez a hátránya, ha valaki friss alapanyagokból dolgozik: a tavaszi szarvasgmba még nagyon zsenge, nem érik be úgy, mint a novemberi főszezonban szedett társai.) Ám nagyjából ez az egyetlen kritikai észrevételem van egész este, egyébként fél óra elteltével úgy érezzük, nem is Budapesten, a hatodik kerület egykor lepusztult részén üldögélünk.

Báránycsülök
A fentebb említett szűzérmék pirított fenyőmaggal és káposztával landolnak (és ez utóbbi a méltánytalanul elhanyagolt zöldséget teljesen más megvilágításba helyezi), mindez egy majdnem-tányérnyi yorkshire-pudingon. A báránycsülök krumplipürével érkezik, mellette egy helyes kis spagettinek látszó krumplikosárban bundázott friss zöldságeket kapunk. A hús omlik le a csontról, és érezhetőn kiváló bárány volt egykoron gazdája.

Az est vége felé azonban a vendégek túlereje majdnem legyőzte a pincéreket, pedig küzdöttek keményen (a konyha szerencsére bírta a strapát). Ekkora forgalomra valószínűleg nem számítottak már a nyitáskor, de állítólag már úton van a felmentő sereg.
Mivel a desszertre nem maradt hely, ezért inkább másnap visszamentünk, ezúttal saját és kölcsöngyerekkel nehezítve. Szerencsére a két gengszter minden igyekezete ellenére sem tudta kikészíteni a pincéreket, a látványpizzasütőben dolgozó olasz fiú pedig először elképeztő akrobatikát vágott le a pizzatésztával, majd odaadta a kinyújottt darabot játszani. Az ebből készülő gyurma aztán egész estére lekötötte a srácokat.

Mi közben a pizzakínálatot teszteltük, amit úgyszintén rendben találtunk, pláne, hogy a kedvenc vékony-roppanós alapra készültek. Nincsenek agyonzsúfolva a rávalók, viszont roppant kreatívan állnak össze a kombinációk. És végül még sikerül helyet szorítani a desszertnek, a tiramisú nem túl édes (és ez így jó), a benne lévő piskóta sem ázott szét.

Donatella’s Kitchen
VI. Király u. 30-32.
Telefon: 878-0515 (utóbb rögzítő)

11 Responses to “Donatella”

  1. Hapci Says:

    Merre található a hely a Király utcában?

  2. hagi Says:

    Király u. 30-32, a Deáktól pár perc séta

  3. bagusz Says:

    lazán kapcsolódik
    http://blog.truffle.hu/2008/03/lol.html

  4. Nagygombócos Says:

    Tegnap kiprobáltuk, mindenkinek ajánlom, remek a dizáj, nagyon jó a kaja. Mi két tésztát és a pizzát probáltuk, megkockáztatom, hogy a legjobb tésztás a városban. Este foglalni kell, mert kedd este is dugig volt. Egyetlen negatívum, hogy a kiszolgálás lehetne hozzáértőbb, de reméljük belejönnek.

  5. Tillu Says:

    Mi piace molto!
    Erről a helyről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni! Csúcs design, isteni ételek, szakmailag felkészült felszolgálók. Donatella egy tünemény, tetszik, hogy milyen figyelmes, és kedves a vendégekkel.
    Grazie!

  6. soobrosa Says:

    többször ettünk délben, meglepően nem voltak sokan
    toszkán előétel veri nájsz, áj lájk
    a három itemes levesből csak egy volt eltévedve
    tészta, pizza defaultban rendben
    szolid rozézással meghökkentünk a számla emberbarátiságán
    összességében szimpatiko

    csak ha már nem lehet a drehert betiltani,
    akkor tarthatnának valami emberi fogyasztásra alkalmas csapolt sört is :)

  7. Hapci Says:

    Kedves soobrosa,
    Nekem azért nem tűnt annyira fantasztikusnak a hely ár/érték alapján. Amit ettem, jó volt, de nem kiugróan, a Donatella árainál számottevően húzósabb budapesti olasz éttermet viszont csak egyet ismerek (távolból, még nem voltam ott: Ristorante Fausto).
    Az viszont igen szimpatikus, hogy egyes tésztákból lehet kisebb vagy nagyobb adagot kérni.

  8. soobrosa Says:

    tudom, szentimentális vagyok, de nekem az ízek betettek, és azt gondolom, hogy ha nem fut neki az ember egy bifszteknek vagy egy akváriumnak, akkor borral együtt is teljesen vállalható számlával végezzük pihegve

    hozza mindenki ezt a vendéglátást, és nagy bajunk nem lesz

  9. tom Says:

    Én speciel le vagyok nyűgözve oda és vissza. Direkt nem pizzát próbáltunk, ellenben többféle grappát, bort, rákot, karamellt és miegyebet, amitől az ízlelőbimbóim körtáncot jártak a számban. Szintén veri nájsz még a számlával egybevetve is!

  10. Ínyenc Says:

    Az ételek nagyszerűek, mind a tálalás módjában, mind ízvilágban.
    A felszolgálást oktathatnák a magyar éttermek 99%-ában, le a kalappal, szinte egyedülálló.
    A helyszín tágas, a design felszabadító, lüktető és egyben megnyugtató (ami megint csak nem jellemző a magyar éttermekre). Érdekes módon itthon az egész országban jelenlévő hasonló színvonalú éttermeket egy kezemen meg tudnám számolni, míg Izraelben a legjellegtelenebb kisvárosokban is többszörösen képviseltetik magukat a hasonló, de leginkább jobb minőségű éttermek. Sokat kell még fejlődnünk, ha ezt csak néhány helyen tudjuk megvalósítani az országban.
    Nagyszerű kezdeményezés, de nem több.
    Ennek ellenére kitűnően éreztem magam.

    Köszönöm!

  11. annouchka Says:

    Azt beszélik, elment az italiano pizzásfiú, paolo helyett palika süti már pizzát, nonfiguratív teljes kar jáccik és pizza hut vastagság…
    Viszont, Millenium da Pippo (Andrássy út – Rózsa u. sarok) – szörnyű hely, de a Buffon pizza: legjobb a városban!!! :)

Leave a Reply

Ezt mondjátok (RSS)
  • Arbat Gyorsétterem, Fóti Cora (1)
      Endre: kipróbáltam,tényleg jó!! Érdemes kóstolgatni,vagy ha ebédidőben erre jár az ember,akkor ez...

  • sznobtúra: keressük-e a legjobb creme brulée-t budapesten? (8)
      Endre: sznobtúra? hosszú a kör pesten sajnos

  • Déryné (420)
      Endre: A borravalóért meg kell dolgozni! ez minden szakmában,ahol ez szóba jöhet igy van
      Viharcsend: Sajnálom hogy ennyire elkanyarodott a hozza szólások áradata.En vissza kanyarodnak a...

  • Rosinante fogadó – gyerekkel bátran (6)
      Endre: Szerintem a maga műfajában abszolut korrekt eme hely! Először céges fejtágon voltam...

  • Mauro, Zamárdi (65)
      MObius: Tegnapelőtt jártunk a Mauróban, és nagyon finomat ettünk. Nekem izlett a pizza. Jó volt a...

  • A 15 legjobb vidéki étterem Magyarországon (9)
      Hapci: Van pár csárda, amiket észre se vettek anno, pedig megbízható jó színvonalat hoznak évek...
      soobrosa: Kedves Toxin, nem tudom, mi van velük, ez a bejegyzés a 2009-es adatokat tükrözi, ha...

  • Bacchus, Szigetmonostor (21)
      soobrosa: Endre, köszönjük jókívánságait, kulturáltságunk is jól van.


Fotóink
P1050862

P1050856

P1050838

P1050870

a cold NZ Mac